Zsömle

Zsömle
kutya
hím
zsemle
keverék
ivartalanítva
mozgékony
2013-09-25
közepes
Rex Kutyaotthon Alapítvány

Zsömle egy közepes testű kan kutyus, akit 2021 májusában adott le gazdája az Alapítványhoz. Nem látszik rajta a kor, de idén már a 10. évét tölti.

Korábbi gazdája kizárólag kertben tartotta, minimális emberi kontakttal és figyelemmel. Így érthetően bekerülésekor nagyon zárkózott és bizonytalan volt a számára idegen közegben. Amikor közeledtünk felé, morgott ránk félelmében. Sok türelem és foglalkozás kellett, hogy bízni tudjon a gondozóiban, és oldott legyen az új helyén. Idővel nekünk megnyílt, és megismerhettük a ragaszkodó és kedves oldalát.

Tanulékony, figyelmes, alap vezényszavakat ismeri, jutalomfalattal könnyen motiválható. Az idegenekkel viszont továbbra is bizalmatlan. Nem hagyja magát agyon simogatni mindenkinek azonnal, inkább szereti ő megtenni az első lépést az ember felé.

Más kutyákkal szoktatható, magatartása velük szemben konfliktus kerülő. 

A számára idegen kutyákra viszont séta közben bepörög. Vélhetően plusz ingernek fogja fel őket, és nem tudja megfelelően feldolgozni. Ilyenkor feszült és bizonytalan lesz, kizárja az embert, és odacsípni sem rest neki. A kizökkentése ekkor komoly feladat, így Zsömle következetes, tapasztalt kutyás gazdi mellé való.

A nevelésben számára a határozottságon túl fontos a türelem és gyengédség is, az új helyzetekhez szoktatásnál a fokozatosság. Érzékeny az intenzív külső ingerekre, zajokra, hirtelen mozdukatokra, ezek hatására a viselkedése labilis és ingerült lesz. Ezen nyugodtsággal és határozottsággal egyszerre, lehet könnyen átsegíteni őt.

Zsömle a legelső benyomás ellenére nagyon embercentrikus kutya, kifejezetten igényli a valakihez való tartozást, az iránymutatást, valakit, akiben teljesen megbízhat és vezetőjének fogadhat. Leendő gazdájának sok kitartás kell, hogy a bizalmába fogadja, de ha az illető rászánja a kellő időt, Zsömle utána sokszorosan meg fogja hálálni ezt neki. Jóságos, értelmes és ragaszkodó természetű kutya, aki nagyon szeretne már egy saját embert maga mellé.

Ideiglenes befogadót (is) keresünk neki, aki otthoni, nyugodt körülmények között tud segíteni Zsömlének a szocializációban.

 

Fontos! Kérünk, hogy csak abban az esetben jelentkezz örökbefogadónak, ha egy életre elköteleződnél és felelős állattartó vagy, akinél a kutya nem kerti dísz, hanem családtag. Vállalod, hogy költözésnél (akár külföldre, akár kertből lakásba, akár másik albérletbe) a kutyádat/macskádat, mint egy másik családtagodat viszed magaddal és gondoskodsz arról, hogy ha veled bármi történik, neki akkor is legyen biztos otthona. 

 --------------------------------------------------------ENGLISH VERSION BELOW------------------------------------------------------------

Zsömle is a medium-sized male dog who was handed over to the Foundation by his owner in May 2021. He doesn't show his age, but this year he is already celebrating its 10th year.

Before Gazdis's life, he was housed at the Illatos út. shelter, but after his adoption, his owner didn't really care about him either. He kept him exclusively in the garden, with minimal human contact and attention turned towards him. When he came to us, he behaved completely alienated from humans, was very withdrawn and insecure in a foreign environment. When we approached him, he growled at us in fear. It took a lot of patience and practice to be able to trust his caregivers. Over time, he opened up to us and we got to know his affectionate and kind side.

He is studious, attentive, knows the basic command words, and can be easily motivated with a reward snack. He remains distrustful of strangers. He doesn't let anyone caress him right away, he likes to take the first step towards a person.

He can get used to other dogs, and his behavior towards them avoids conflict.

He snaps at strange dogs while walking. He probably perceives them as an extra stimulus and cannot process them properly. In such cases, he becomes tense and insecure, excludes the person, and does not hesitate to bite. Exciting him is then a serious task, so Zsömle is suitable for a consistent, experienced dog owner.

In addition to decisiveness, patience and tenderness are also important for him in education, and gradualism in getting used to new situations. He is sensitive to intense external stimuli, noises and sudden movements, as a result of which his behavior becomes unstable and irritable.

Despite the first impression, Zsömle is a very human-centric dog, he specifically needs to belong to someone, to be guided, someone he can completely trust and accept as his leader. His future owner needs a lot of perseverance to take him into his confidence, but if the person takes the time, Zsömle will thank him many times over. He is a kind, intelligent and affectionate dog who really wants a human of his own by his side. We are also looking for a temporary adopter who can help Zsömle socialize in a calm environment at home.

 

Important! We ask that you apply as an adopter only if you are committed for life and are a responsible pet owner, for whom the dog is not a garden ornament, but a member of the family. You agree to take your dog/cat with you when you move just like another member of your family (either abroad, from a garden to an apartment, or to another sublet). You ensure that if anything happens to you, it still has a safe home.

Örökbefogadás feltételei

Támogatom a rex alapítványt
forinttal!