Haru

Haru
kutya
hím
vörös-fehér
shiba inu
ivartalanítva
mozgékony
kicsi
Állatsziget

Haru idén áprilisban érkezett Alapítványunkhoz a Hajdúböszörményi gyepiről. Eredeti gazdái felelőtlenül és meggondolatlanul vásárolták őt, de hamar rájöttek, hogy a kutya kinézete becsapta őket és ez a fajta mégsem nekik való. Emiatt még kölyök korában megszabadultak tőle, de már arra sem emlékeztek miként…Ezért az elkerülésétől kezdve a gyepire kerülésig tartó 5 évet, teljes homály fedi.
5 év körüli, szép kiállású, ivartalanított shiba inu kan, igazán önfejű, makacs személyiséggel.
Bekerülésekor bizalmatlan volt, kellett egy kis idő neki, hogy elfogadja az új helyét és az új embereket az életében.
Alap természete a fajtájára jellemzően dacos, sokszor öntörvényű. Határozott nézetei vannak, melyeket mindenképp érvényesíteni próbál gondozóival szemben, akár odakapással is. Ilyen nézet például, a nyaka és környéke melyre pórázt tenni nem szabad, de amikor mégis sikerül, nagyon szépen sétál vele. Jutalomfalattal, ha éppen akarja remekül motiválható.
A kennel létet nehezen viseli, bezárva frusztrált és elégedetlen, hangosan megugatja vagy megmorogja az embert. Kint, séta közben viszont bújik, szeretetet kér, igényli a figyelmet, emberi kontaktot.
Kettős viselkedésének oka, az elhanyagolt kölyökkor,  az ismeretlen előélet és hogy különösen rossz hatással van rá a bezártság.
Nincsenek nagy fenntartásai az emberekkel, nem válogatja őket, séta közben is bárkihez odamegy érdeklődően megvizsgálni. Más kutyákkal is szoktatható, velük szemben konfliktus kerülő a magatartása.
Haru fajtaismerő gazdit szeretne, aki le tudja kezelni az esetleges hangulat ingadozásait, és sok türelemmel fordul felé. „Mindig is ilyen kutyát akartam” jelentkezőket nem várunk, mert Haru tényleg nem való akárkinek, de legfőképpen elsőkutyásoknak nem. Emiatt kisgyermek mellé sem való. Kutyaiskola esetében erősen javasolt, hogy Haru megtanulja, a szabályokat nem ő hozza a családban, hanem a Gazdi. 

 

Fontos! Ha megtetszettem neked, kérlek, csak abban az esetben jelentkezz örökbefogadónak, ha egy életre elköteleződnél velem kapcsolatban és felelős állattartó vagy, akinél a kutya nem kerti dísz, hanem családtag. Vállalod, hogy költözésnél (akár külföldre, akár kertből lakásba, akár másik albérletbe) engem is, mint egy másik családtagodat viszel magaddal és gondoskodsz arról, hogy ha veled bármi történik, nekem akkor is legyen hol és legfőképpen biztonságban élnem.

Örökbefogadás feltételei

Támogatom a rex alapítványt
forinttal!