Címlap Programjaink
Programjaink PDF Nyomtatás E-mail

A Mikulás az Állatszigeten járt!

Póni fogaton érkezett a gyermekek lelkes sikongatásainak közepette. Zsákjában volt minden jó, piros alma, s mogyorós szaloncukor, melyet nem győzött bőkezűen osztogatni azoknak a gyerekeknek, akik egész évben szépen bántak az állatokkal. Voltak közöttük olyanok, akik az év folyamán többször is ellátogattak a Rex Állatszigetre, hogy édesanyjukkal és édesapjukkal megsétáltassák a menhely négylábú lakóit. Sőt olyan gyermek is szép számban akadt, aki a Rex Alapítvány állatvédő szakköreit látogatta hétvégente, vagy a nyári táborok résztvevője volt. A lényeg tehát az, hogy ezen a hetedhét országban híres Mikulás napon az Állatsziget telis tele volt állatszerető aprósággal. De hogy ne csak a gyermekek, hanem a felelős állattartásért harcoló szüleik se maradjanak ajándék nélkül, vetítéssel egybekötött igaz mesés csemegével lepte meg őket a Mikulás.
Messze földről, Csehországból érkezett ugyanis hozzánk – látogatóba – Sunna, a szaporítótól mentett vizslalány, és élete párja, Yukon, a világjáró négylábú. Elhozták magukkal gazdáikat, Crystalt és Jirit is, mégpedig azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy megismertessék Sunna, a vizslalány mesébe illő csodás történetét kicsikkel és nagyokkal.  
Sunnáról tudni kell, hogy életét születésétől kezdve egy rövid 1 méter hosszú (vagy inkább rövid?) kötélen élte, mint szaporítói szukakutya egy lelketlen kutyaszaporító kertjében.   Aznap, amikor az állatvédők az ő életét megmentették, társának, egy fajtatiszta magyar vizslafiúnak már nem tudtak segíteni. Őt ugyanis megmérgezték. Az orvosok hosszú órákig küzdöttek ugyan az életéért, de a mérgezés olyan súlyosnak bizonyult, hogy a 4 éves vizsla legénynek esélye sem volt a túlélésre. Ilyen tragikus körülmények között indult Sunna új élete.
A menekülés után néhány héttel (ezt az időt Király Péter vendégszerető családja társaságában töltötte), elérkezett az igazi csoda ideje. Sunna életében megjelent egy amerikai hölgy, egy cseh fiatalember és Yukon, a világjáró szánhúzó keverék kutya. Szerelem volt ez első látásra. Az emberek és Sunna között. Olyan szerelem, ami a mai napig is tart, hiszen a pár a vizslalányt befogadta világjáró kutyája mellé társnak. Sunnából tehát világjáró lett, és élete korábbi egy méterét felváltotta a végtelen. Erről szólt a mese, melyet Jirit és Crystál osztott meg velünk az Állatok Mikulás napján.

MIKULÁS AZ ÁLLATSZIGETEN
 - ahonnét a Krampusz is  kutyaszánon távozik.

 TEGYE KI A CSIZMÁJÁT AZ ÁLLATSZIGETRE…

Kedves Állatbarát,

 

Idén ismét rénszarvasnak álcázott pónilovak repítik az Állatok Mikulását a Rex Állatszigetre. Szeretettel várjuk Önt és szeretteit a 2011. december 3-án, szombaton, megrendezésre kerülő 10-16 óráig tartó egész napos családi rendezvényünkön.

 

Ha elfogadják meghívásunkat, találkozhatnak élő Betlehemünk lakóival, és bemutatjuk Önöknek a közelmúltban átadott macskamentő központunk legújabb cicáit is. Az ő hálás dorombolásuk köszönet mindazoknak, akik bármilyen formában segítik a kiszolgáltatottá vált állatokat életük újrakezdésében.

A szűkös esztendőnek ígérkező  2012-ben még inkább szükségünk lesz az állatbarátok jóindulatú támogatására, hisz gazdag ismeretterjesztő programjaink mellett jövő évi célkitűzésünk egy szemléletformáló múzeum létrehozása, ahol a felelős állattartás elemeivel ismerkedhetnek látogatóink. 

Hálásan köszönjük négylábú védenceink nevében, hogy nagylelkű adománya vagy adója 1%-ának felajánlása révén esélyt ad arra, hogy idén még több bajbajutott állaton segíthessünk, és fejlesztési terveinket megvalósíthassuk.

Számunkra nagy segítség  az is, ha a Rex Alapítvány karácsonyi ajándéktárgyaival szeretné meglepni szeretteit. Keresse webshopunkat a www.rex.hu oldalon, és regisztráljon, hogy rendszeresen értesíthessük a Rex Állatsziget eseményeiről.

Engedje meg, hogy boldog Karácsonyt, és vidám újesztendőt kívánjunk Önnek és kedves családjának!

 

MIKULÁS AZ ÁLLATSZIGETEN

2011. December 3. szombat 10-16 óráig

 

PROGRAM

Szabadtéri programok:

10:00 Megnyitó és az „Élő Betlehem” átadása

 

11:00 Állatszigeti Mikulás (a Szép Ernô színház elôadása)

12:00 Pónifogaton érkezik a Mikulás

12:30 Benkő Péter mesél kicsiknek és nagyoknak

13:00 Tombola

13:30 Huzella Péter énekel az állatokról és a tél varázsáról

14:30 Örökbefogadható állataink bemutatkozása

15:00 Tombola

15:15 Előadás: Crystal De La Paz és Jiri Grygera (Crossing Borders)

·         állatsimogatás

·         Madáretetô- és madáreleség-vásár

 

Tantermi programok: 

·         Természetfilmek, elôadások

·         Karácsonyi díszek készítése

·         Karácsonyi ajándék vásár

Az éhezőket kenyérlángos, a didergőket forró tea és forralt bor várja.

Rendkívüli állatörökbefogadási akció Mikulás ajándékkal!

 

VENDÉGEINK LESZNEK: Crystal De La Paz és Jiri Grygera (Crossing Borders)

 

Crystal és Jiry a „Határok nélkül” állatvédelmi oktatómisszió utazó nagykövetei, akik elhozzák magukkal a Sunnát a magyar vizslát akit tavaly fogadtak örökbe az Állatszigeten. A magyarországi kutyaszaporítóknál 1 méteres láncon tartott Sunnát tavaly kobozták el, és átmenetileg a Rex Alapítvány adott otthont a sokat szenvedett jószágnak. Nagy örömünkre tavaly az amerikai Crystal De La Paz és a cseh származású Jiri Grygera örökbe fogadta testvérként világjáró kutyájuk Yukon mellé.

Vendégeink beszámolnak az oktatómisszió legutóbbi kalandjairól, valamint arról, hogy hol tart az egykor elfeledett Sunna az 1 méterről az 1 millió méter felé…

 

A belépés ingyenes! Várjuk szeretettel!
 
alt
 
Dear Animal Lovers, Dear Friends,
 
Just like last year, Animal’s Santa will be flown to the Rex Animal Island by ponies disguised as reindeer, again. We cordially invite you and your beloved ones to our day long family event on 3rd December 2011 from 10 am to 4 pm.  
 
If you accept our invitation, you will have the chance to meet the residents of our live Christmas Crèche, and we will introduce the new cats of our recently opened cat rescue centre. Their grateful purring is the appreciation to all those who help the defenseless animals to start their new life.
In 2012, which will be most probably a very lean year, we will especially need the generous support of the animal lovers, because apart from our rich educational programs, we also aim to create an attitude shaping museum to show visitors the elements of responsible animal care.
In the name of our four legged protégés we highly appreciate that by offering the 1 % of your tax return, or your generous donation, you give us the opportunity to help even more animals in need this year, and to realize our development plans. 
It is also a great help for us if you decide to surprise your loved ones with the Rex Foundation Christmas presents. Please visit our webshop at www.rex.hu and register to receive information regularly about the events at the Rex Animal Island.
We would like to wish you and your family a merry Christmas and a very happy New Year!
 
Santa at Animal Island
Saturday, 3 December 2011. 10 am - 4 pm 
 
PROGRAM
 
Outdoor programs
10:00 Opening ceremony and inauguration of the “Live Christmas Crèche”
10:15 Péter Benkő’s story telling for little ones as well as for big ones
11:00 Animal Island Santa (performance by Szép Ernő theatre)
12:00 Santa’s arrival on a Pony coach
13:00 Tombola (Prize draw)
13:30 Péter Huzella sings about animals and about the magic of winter
14:30 Introduction of our animals for adoption
15:00 Tombola (Prize draw)
         Trampoline, animal petting
         Dog agility, dog dancing, flydogs shows
         Bird feeder and birdfood sale
 
 
Classroom programs:
 
         Nature films, presentations
         Making Christmas decorations
         Christmas present sales
 
There will be freshly baked bread for the hungry and hot tea and mulled wine for all those who are cold.
Special adoption event with Santa’s present!
 
Our guests will beCrystal De La Paz and Jiri Grygera (Crossing Borders)
 
Crystal and Jiry are the traveling ambassadors of the animal protection educational mission, who will bring Sunna, the Hungarian Vizsla with them, who was adopted from the Animal Island last year. Sunna was
confiscated last year from a puppy mill where she was kept on a 1 meter short chain, and the Rex Foundation gave this poor, tortured animal a temporary home. We were very happy when the American Crystal De La Paz and the Czech Jiri Grygera adopted her as a sister to their world traveler dog, Yukon.
Our guests will tell us about the latest adventures of the educational mission and about how Sunna is aiming to reach 1 million meters from the long forgotten 1 meter.
 
Free entry! We look forward to see you!
 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Programmes at Animal Island in 2012
 
Permanent programmes
 
·         Educational group programmes – by appointment
·         Animal Demonstration club – every Saturday 10 am to 12 am
·         Animal identification day camps
·         Dog training school, Dog owner’s academy
·         Farm animal exhibition, animal petting
·          
 
SPECIAL PROGRAMMES 
·         Class excursions, group meetings
·         Birthday with fun animal programmes
·         Animal therapy sessions (horse, dog, etc)
·         Social Responsibility, volunteer work
·         Exhibitions, Breed shows, sport competitions

 

Állatok világnapja - képes beszámoló

 

 
 
altRagyogó napra ébredt az Állatsziget október elsején. A négylábú lakók izgatottan várták, milyen is lesz a nagy családi rendezvény, melyet aznapra terveztek a Rex Kutyaotthon Alapítvány munkatársai. Bár a kapuk csak tíz órakor nyíltak meg az érdeklődők előtt, az Állatsziget hatalmas zöld területén már a hajnali óráktól kezdve pezsgett az élet. Voltak akik a színpadokon végezték utolsó simításokat, voltak akik a padokat cipelték rendeltetési helyeikre, mások a menhely négylábú lakóit látták el, megint mások pedig az utolsó nagy próbát tartották bemutatóik előtt. Közel ötven fő - nagy részük állatszerető önkéntes - vett részt az előkészületekben.
 
 
Elérkezett az idő, megnyíltak a kapuk, és a lelkes gyermektömeg villámgyorsan birtokba vette az Állatsziget teljes területét. Programokban nem volt hiány. Három helyszínen egyszerre zajlottak az események, miután a nagyszínpadon Dömsödi Gábor, a nap házigazdája megnyitotta az Állatok Világnapját. A díszvendég Juhász Árpád geológus volt, aki a házi és vadon élő állatokról beszélt, és idézett fel olykor vidám, olykor könnyfakasztó emlékeket az életéből. Őt követte Huzella Péter, hogy megdaloltasson kicsiket és nagyokat. A dalok - természetesen - mind az állatokról szóltak.
 
 
Ezalatt a kisszínpadon kezdetét vette az interaktív játék a kutya háziasításáról. A játékvezető Király Péter, a Rex Alapítvány alapítója, a gyermekek segítségével megidézte azokat az időket, amikor őseink még a tábortűz mellett sütögették a mamut pecsenyét, és rettegve szaladtak barlangjaikba, amikor a bokrok közül előbukkant a hatalmas és vérszomjas kardfogú tigris. Mert bizony ezidőtájt kezdődött minden! Ebben az időben kerülhetett az első kis farkaskölyök az emberek gondozásába, és innen számíthatjuk az ember és kutya közötti barátság kialakulását.
 
alt
 
A rendezvényre dél körül érkezett meg Hanga Zoltán, a Budapesti Állatkert sajtószóvivője, nyakában egy közel kétméteres óriáskígyóval. Volt sikongatás, lelkendezés és intenzív kígyósimogatás, amit a kezes hüllő egyáltalán nem bánt. Sőt! Egészen elalélt a szeretgető apró kezek melegében. De nem csak egy kígyó, hanem egy gyönyörű madár is meglátogatta az Állatszigetet. Egy sérült vörös vércse, mely szintén békés nyugalommal tűrte, hogy a gyerekek egészen közelről vegyék szemügyre kampós, ragadozó csőrét.
 
 
A kígyó és vércse simogatáshoz az Alma zenekar adta az aláfestő zenét. Az óvodás és kisiskolás közönség hangosan énekelte velük a népszerű dalokat. Koncert végén pedig - mint ahogy az minden sikeres koncerten lenni szokott - mindent megtettek azért, hogy kedvenc együttesük még további hosszú órákon keresztül játsza
 
A nap folyamán kutyás sportokban sem volt hiány! Egymást követték a sportos kutyák - és még sportosabb gazdáik - bemutatói. Volt engedelmességi bemutató, agility parádé és őrző-védő 'csibészelés', mely utóbbi egyértelműsíthette minden jelenlévőben, hogy legyen a kutya bármilyen kezes jószág, azért a lelke legmélyén ott lakozik benne a farkas. Ezt követően bemutatkoztak az Állatszigeten a flyball kutyasport neves két- és négylábú versenyzői, majd pedig a flydogra szakosodott négylábúak adtak bizonyságot arról, hány darab repülő fizbit is képes begyűjteni egyetlen kutya adott idő alatt. Ha már kutyás sportokról van szó a dog dancing bemutató sem maradhatott el, melyhez a zenét élőben egy gitár segítségével a táncoló eb gazdája szolgáltatta.
 
 
altA rendezvény keretén belül a Rex Kutyaotthon Alapítvány idén is díjjal tüntette ki azokat a személyeket és szervezeteket, akik az állatvédelemben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a 2011-es évben. Az állatvédelemben szakértő bizottság három különböző kategóriában ítélte oda díjakat. Állatok őrangyala díjat kaptak azok, akik az évben kiemelkedő önkéntes munkát végeztek az állatok védelmében. Állatok mentora kitüntetést járt azoknak a személyeknek és szervezeteknek, akik anyagi segítségükkel támogatták az Alapítványt, valamint Állatok Prométheusza díjat kaptak azok, akik sokszor saját egészségüket sem kímélve végeznek évek óta önfeláldozó munkát állatok védelmében.
 
 
altAz Állatok Világnapja egy másik ünnepélyes eseménynek is helyt adott, mégpedig a Rex Alapítvány Macskamentő állomása átadásának. A macskamentő állomás elsődleges célja, hogy a budapesti kóbormacska populáció ivartalanítási kampányainak helyt adhasson. A befogott állatokat a szakemberek itt műtik majd, a macskák pedig néhány napi lábadozás után innen kerülnék majd vissza az eredeti élőhelyükre.
 
 Mindent egybevetve a rendezvény fantasztikusan sikerült. A nap folyamán két kutya, három cica és egy tengerimalac talált szerető gazdára az Állatszigeten. A Rex Alapítvány munkatársai őszintén remélik, hogy az Állatok világnapi élményeknek a hatására az idelátogatók ezután egészen másképpen fognak gondolni az állatokra mint korábban,  és ők maguk is tenni fognak valamit azért, hogy egyre többen legyenek felelős állattartók itt Magyarországon.
 
 
 
 
 
 
 
 kedvenc dalaikat.
 


 
ÁLLATI PROGRAMOK
A FELELŐS ÁLLATTARTÁS JEGYÉBEN
A REX ÁLLATSZIGETEN
Nem csak gyermekeknek!
 
Az Állatsziget az év minden napján izgalmas programokkal várja a kedves látogatókat. Az újpesti élménypark egységei (Állat-örökbefogadási központ, Háztáji farm, Kisállat simogató, Dísztó, Vadon élő állatok bemutatója, stb.) egész évben ingyenesen látogathatók. Iskolaidényben a hétköznapokon előzetes egyeztetéssel fogadunk óvodás és iskolás csoportokat oktatóprogramjainkra, melyek keretében a gyermekeknek a legkülönbözőbb témákban tartunk rövidebb-hosszabb elméleti és gyakorlati foglalkozásokat szakképzett zoopedagógusunk és meghívott előadóink segítségével. Minden évben számos családi napot szervezünk az állat- és természetvédelem neves napjaihoz igazodva. Az állatok iránt különös érdeklődést mutató gyermekek a "Zoocsemeték" néven életre hívott állatismereti szakkörünkön testközelből ismerkedhetnek meg hús-vér állatokkal. Az Állatsziget ugyancsak kitűnő helyszín kisebb-nagyobb rendezvények (osztálykirándulások, csoporttalálkozók vagy születésnapok)megszervezésére, ahol kitűnő kemencés ínyencségekkel és vidám állatos programokkal varázsoljuk felejthetetlenné a nálunk töltött időt. Ha tevékenységünk elnyerte tetszését, és szívesen venne részt aktívabban az Állatsziget programjain, regisztráljon honlapunkon, és legyen az Állatsziget Klub tagja! A programokról részletesen az alábbiakban olvashatnak.
ÁLLATI OKOSSÁGOK - oktatóprogram csoportoknak
 
Izgalmas -vetítéssel és vidám játékokkal egybekötött- előadásainkon és gyakorlati bemutatóinkon az idelátogatók elsajátíthatják a felelős állattartás aranyszabályait, és megtudhatják, hogy életünk mennyi területén vannak hasznunkra az állatok. Bízunk abban, hogy ezt a leckét senki sem felejti el, és reméljük, hogy másoknak is továbbadják majd. Idén kiemelt szerepet kapnak a magyar állatfajták!
 
Mikor?
 
Minden hétköznap (előzetes egyeztetéssel)
 
ZOOCSEMETE- állatbarát szakkör
 
Aki olthatatlan vágyat érez arra, hogy testközelből megismerkedjen a legkülönbözőbb állatfajok gondozásával és védelmével, szeretettel várunk szakköri foglalkozásainkon!
 
Mikor?
 
Szeptember 24.         Kutyológia (kutyás alapismeretek nem csak újdonsült gazdiknak)
Október 29.               Rágcsálókról dióhéjban (kisemlősök a lakásban)
December 3.           Élő Bethlehem (Bethlehem felállítása és a háztáji állatok bemutatása)
 
 
BULI, BULI, BULI!!! - rendezvény, osztálykirándulás, születésnap
 
Az Állatsziget kiváló helyszínt és lehetőséget kínál osztálykirándulások, születésnapi- és egyéb összejövetelek lebonyolításához, ahol a résztvevők izgalmas időtöltés mellett hasznos ismereteket is szerezhetnek. Szabadon választható programjainkon többek között lehetőség nyílik állatbemutatókra, kutyasétáltatásra, lovaglásra, kézműveskedésre vagy akár pónihintózásra is. Az igény szerint összeállított több órás, akár egész napos, tartalmas programról felkészült munkatársaink és az állatsziget négylábú lakói gondoskodnak.
 
Mikor?
 
Bármikor (előzetes egyeztetéssel)
 
 
 
REX TANODA – állatszigeti kutyasuli
 
Bármilyen életkorú-, fajtájú és képzettségű kutyát és gazdiját szeretettel vár a Rex Tanoda kutyaiskola az Állatszigeten, ahol szakértelemmel és türelemmel nyújtunk segítséget.a négylábú családtagok megrendszabályozásában.
 
Általános engedelmességi és ügyességi foglalkozások:
 
Szerda 18-19, Szombat, vasárnap: 10-11
 
Kölyöksuli:
 
Szombat, vasárnap: 8.45-9.45
Agility foglalkozások időpontja:
Csütörtök: 18-19.30, szombat: 11-12.30
 
GAZDIAKADÉMIA – ismeretterjesztő előadás sorozat felelős állattartóknak
Ez év elején indult, havonta jelentkező programunkra azokat a gazdikat várjuk, akik szeretnének többet tudni a kutyák testi és lelki tulajdonságairól, nyavalyáiról és azok szakszerű kezeléséről.
Mikor?
·         Október 1.        Kutyás sportok napja
·         November 5.    Kutyák egészségtana
 
 
HÉTVÉGI CSALÁDI RENDEZVÉNYEK AZ ÁLLATSZIGETEN
Az idei esztendő még három neves rendezvénnyel kecsegtet. A szeptemberi fesztiválon mindent megtudhatnak a titokzatos szarvasgombáról, és a kutyás bemutatók mellett ínyenc ízek és zenei csemegék is várják a látogatókat. Az Állatok Világnapja egész napos gazdag programjáról valamint a karácsonyi rendezvény részleteiről honlapunkon tájékozódhatnak.
·         Szeptember 4. Állatszigeti szarvasgomba fesztivál
·         Október 1.       Állatok Világnapja
·         December 3.   Állatok Mikulása
 
Legyen az Állatsziget Klub tagja, így ha honlapunkon regisztrál, rendszeres tájékoztatót küldünk mindarról, ami itt történik!

minden napján!

 

 

Az Állatsziget az év minden napján izgalmas programokkal várja a kedves látogatókat. Az Állatsziget egységei (Állat-örökbefogadási központ, Háztáji farm, Kisállat simogató, Dísztó, Vadon élő állatok bemutatója, stb.) ingyenesen látogathatók.

Minden évben 5- 6 egész napos családi rendezvényt szervezünk az állat- és természetvédelem neves napjaihoz igazodva (Víz világnapja, Madarak és fák napja, Föld napja, Állatok világnapja, stb.), melyek pontos időpontjait a "Rendezvénynaptár" menüpont alatt találják. Családi rendezvényeinkre a  belépés ingyenes.

Iskolaidényben a hétköznapokon előzetes egyeztetéssel fogadunk óvodás és iskolás csoportokat oktatóprogramjainkra, melyek keretében a gyermekeknek a legkülönbözőbb témákban tartunk rövidebb-hosszabb elméleti és gyakorlati foglalkozásokat szakképzett zoopedagógusunk és meghívott előadóink segítségével. A programokról és költségekről részletesen az oktatóprogramok menüpont alatt olvashatnak.

Az állatok iránt különös érdeklődést mutató gyermekek a "Zoocsemeték" néven életre hívott állatismereti szakkörünkben és nyári táborainkban a  testközelből ismerkedhetnek meg hús-vér állatokkal. Irányításunk mellett gondozhatják az Állatsziget röfögő, csipogó, nyávogó, ugató, bégető és nyerítő lakóit.

Az Állatsziget ugyancsak kitűnő helyszín osztálykirándulások, csoporttalálkozók vagy születésnapok megszervezésére, ahol kitűnő kemencés ínyencségekkel és vidám állatos programokkal varázsoljuk felejthetetlenné a nálunk töltött időt. A részletekről a Szabadidős programok menüponban tájékozódhat.

Ha tevékenységünk elnyerte tetszését, és szívesen venne részt aktívabban az Állatsziget programjain, legyen az Állatsziget Klub tagja!

Regisztráljon honlapunkon és mi rendszeres tájékoztatót küldünk Önnek mindarról, ami az Állatszigeten történik!

Amennyiben további kérdése lenne, vagy szeretne jelentkezni valamelyik programunkra, bátran keresse  zoopedagógusunkat, Albert Lucát, a lenti elérhetőségeken!


E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Mobil: 06 30 225 9792